Ugrás a fő tartalomra

Kiera Cass - A párválasztó

A párválasztó


“- De azt is tudnod kell, hogy a szerelmet gyakran kikezdik a házasság megpróbáltatásai. Valakiről most azt képzeled, hogy szereted, de ugyanazt az embert meg is gyűlölheted, ha képtelen gondoskodni rólad.”


A Párválasztó Kiera Cass trilógiájának első kötete. A történet elején belepillanthatunk egy elszegényedett régióba, ahol egy jószívű, kedves lány él a családjával. America Singernek már ezelőtt volt egy szerelme, Aspen, akit el kellett hagynia, mert a lány bekerült a Kiválasztottak közé. A Kiválasztottak harmincöt lány, akiknek az a feladata, hogy beköltözzenek a palotába, megtanulják az etikettet és elnyerjék a fiatal trónörökös, Maxon Schreave szívét. 

America már a Párválasztó előtti nap szó szerint összeütközik a herceggel, így rengeteg bonyodalom alakul ki a történet során. A lány barátokat és ellenségeket is szerez. Az események során sokszor vagyunk fent és lent, tele van érzelmi hullámvölggyel a mű. A kötetben kasztokra van osztva a nép, amiből rengeteg vita és krízishelyzet alakul ki az uralkodó ház és az alattvalók között. Részletes bepillantást nyerhetünk, hogy mi zajlik a palota falain belül és megtudhatjuk, hogy a pénzes urak és úrnők körében sem minden habos torta. 



Az elit


“A szerelem gyönyörűséges rettegés.”


America és Maxon élete tovább bonyolódik. Már az se biztos, hogy Americának maradása van egy durvább verekedést követően. Vajon a hercegnek így is ellágyul a szíve és marasztalja kedvesét? 

Ebben a kötetben részletesebb leírást kapunk Maxon életéből és apja kegyetlenségéiből.



Az igazi


“Talán nem azért a dologért küzdesz majd, amiért mások szoktak, pénzért vagy hírnévért, de te csak harcolj tovább. Ha vágysz valamire, minden erőddel küzdj meg érte.”


Americát rengeteg döntés elé állítja sors. Az életét kockáztatja bizonyos dolgokkal kapcsolatosan, s egyszer egy támadás során valóban majdnem meghal. A Párválasztó végére már teljesen lecsökkent a lányok száma, azonban ezzel a fennálló helyzettel, hogy Singer is bent maradt az elitben, a herceg édesapja nem elégedett, ő nem így tervezte. De a szerelmet nem is lehet tervezni, az akkor jön, mikor nem számítasz rá. Vajon Americának végül sikerül elnyernie kedvesének szívét? Vajon Maxon kit fog az oltárhoz vezetni? 


A kötet rengeteg kérdést és fordulatot tartogat az olvasó számára. Feldolgoz komolyabbnál komolyabb témákat, mint például a családon belüli erőszak, de ezt lágyítva vegyül sok romantikával. Számomra érdekes, mikor utána olvastam néhány véleménynek, hogy sokan utálják ezt a regényt, amit nem teljesen értek, mert engem például ez rángatott ki sokszor az olvasási válságból. Ellenben rengetegen szeretik is a kötetet, és én annak is nagyon örülnék, ha sorozat, vagy film készülne a regényből. 

Azoknak a fiataloknak tudom ajánlani ezt a művet, akik a romantikus regények szerelmesei és szeretnek hosszabb időre elmerülni egy fantázia világban, ahol maguk mögött hagyhatják pár órára az unalmas hétköznapokat.

Jó kikapcsolódást kívánok!:)


Bátran ajánljuk figyelmetekbe a Facebook és az Instagram oldalunkat, ahol hamarabb tudtok értesülni újabb tartalmainkról.


Indosselo




Álmodd az életed és éld a könyveket!

Megjegyzések