Cassandra Clare - Pokoli szerkezetek

 

Cassandra Clare neve, a legtöbb fiatal számára nem idegen, hiszen ő találta ki az árnyvadászok világát. Az 57 éves írónő, mai napig aktívan álmodja tovább az árnyvadászok kalandjait, leghíresebb regénysorozata mégis „A végzet ereklyéi” maradt. Én is végig olvastam, a hatkönyvből álló sorozatot, és ennek köszönhetően mentem tovább, a „Pokoli szerkezetek” trilógiára. Ezzel kellett volna kezdenem, hiszen így rengeteg utalásra „A végzet ereklyéi”-ből utólag jöttem rá. A könyv, a hat részes sorozatban szereplő karakterek, több századdal előbbi őseiknek a kalandjait, életét, szerelmeit és problémáit mutatja be. A könyvsorozat, több mélyebb témát jár körül, mint az elvesztést, búcsút vagy akár, a csalódást. Ahhoz képest, hogy az egész történet, a XIX. században játszódik, olvasás közben ez egyáltalán nem zavaró, sőt, minden poén, megjegyzés és bók, sokkal látványosabbá válik. Úgy gondolom, tiszteletben kell tartani minden embernek a véleményét, de aki úgy véli, hogy ez a trilógia unalmas, történésnélküli vagy monoton, ő egyértelműen hazudik.

„Jobb tudni az igazságot (...) és bármilyen fájdalmas is, jobb, mint hazugságban élni. Jobb, mint szeretni valakit, aki nem szeret viszont. Jobb, mint annyi érzést elpocsékolni.”

A trilógia, legelső része „Az angyal” részletesen mutatja be nekünk szereplőinket, mégis azonnal a mélyvízben találjuk magunkat, egy elképesztő szerelemmel és megannyi kalanddal, melyek miatt, mi is dobogó szívvel faljuk a sorokat. A viszonzatlan szerelem mindenki előtt piros betűvel szokott megjelenni. De bármennyire is félünk, mindenki életébe jut minimum egy ilyen szerelem. Idővel persze, az is elmúlik. Vagy belép egy másik illető az ember életébe vagy észbe kap, az elvesztegetett idő után. Igaz, hogy ekkor nem csak időt, de érzelmeket is feleslegesen használunk. Ezeken felül, végig egy rózsaszín felhőben éljük az életünket, ami burkolt szinonimája, a hazugságnak.

„Nem dobhatod el csak úgy az életed, nem a tiéd.”

„A herceg” legmélyebb mondata, valószínűleg ez az egy, rövidke kis sor lett. A való életben, ha az ember nem uralja az életét, akkor ott nagy gondok lehetnek. Szerintem, minden embernek, a saját történetében, tündöklő főszerepet kell vállalnia, nem pedig gyenge vagy törékeny mellékszerepet. Mi irányítjuk az életünket, és ezt a jogot, senki nem veheti el tőlünk. Persze, az is egy másik téma, amikor az embernek olyan betegsége van, melyen csak gyógyszerek tudnak segíteni. Akkor már tényleg csak kívülről irányítod az életedet, azt hogy bent mi történik, nem tudod eldönteni. Ámde ez a trilógia, azt is bemutatja számunkra, hogy az ember hogy tud így is boldog és optimista maradni.

„Minden találkozás búcsúzáshoz vezet, és ez így lesz, amíg világ a világ. Minden találkozásban benne van az elválás szomorúsága, mint ahogy minden búcsúban benne van egy kevés a találkozás öröméből is.”

A trilógia utolsó része, „A hercegnő” a legmélyebb, legidegőrlőbb és egyben a legérzelmesebb könyv, mindhárom közül. Bár a történet, egy kitalált világban játszódik, minden érzés valós, úgy ahogyan a cselekedetek indítéka is. Az ember, időről-időre hozzászokik az emberek elvesztéséhez, és elfogadja ezt. Hiszen ezt sem mi irányítjuk. A képzeletbeli ajtón belépnek és azt elfelejtik becsukni. Mintha azt várnák, mikor mehetnek ki rajta, majd csukhatják be örökre. Innen is köszönöm Ádámnak és Évának, akik ezt elintézték nekünk!

„A jók szenvednek, a gonoszok virulnak, a halandók meghalnak.”

Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz, további tartalmakért! Ott megtudjátok velünk osztani a saját véleményeteket, bármelyik könyvről! Nagyon jó olvasást kívánok, akár ehhez a regényhez, akár máshoz. :)

take_easy