Stephen King - Tortúra

A filmeket azért nézzük, mert szórakoztatnak bennünket. Ez az álltásom, egyszerre merész és igaz. Gondoljunk bele, megnézel szingliként egy romantikus filmet, a pillangóid életre fognak kelni és imádni fogod azt az érzést. A vígjátékon nevetsz, az akción izgulsz, a krimin agyalsz. De mi történik a horrorral? Persze, még rengeteg más filmes műfaj van, de a horror valamiért mindig egy nagy kérdőjel volt. Mit szeretnek benne az emberek? Miért jó megijedni? Miért jó, hogy este nem fog merni az ember kimenni a szobájából? Erre a kérdésre a választ, nem én fogom megadni, bár, számomra is a horror a legkedveltebb filmes műfaj.

Valamiért mindig elfelejtik az emberek, hogy míg a romantika nem biztos, hogy elbír egy gyilkosságot, a horror elfog, úgy ahogyan akciót, rejtélyeket, pszichológiai ügyeket és szerelmet is. Ugyanúgy megtudunk azoktól ijedni. De ami a legfőbb, nem kell ahhoz vizualitás, hogy megijedjünk. Elég pár sor, melyet olvasunk.

Mai napig a leghíresebb horror író, Stephen King. Senki ne állítsa azt, hogy még nem hallott a nevét, nem fogom elhinni. Azon kívül, hogy az egyik legismertebb könyve, az „Az” most lett újra filmesítve, olyan regények fűződnek hozzá, mint a Ragyogás, Végítélet, Carrie és még sorolhatnám. Most viszont, a Tortúra nevezetű sikerművébe néznék bele egy kicsit.

„A tökéletes boldogság talán kis kellemetlenségek tükrében mutatkozik meg.”

Egy horrorkönyvnél, nem várhatjuk el, hogy boldog hangvételű legyen. De ez nem zárja ki azt, hogy nincsennek benne olyan sorok, vagy akár jelenetek, melyeken megmosolygunk.
A sikeres emberek, valamiért sokszor mondják azt, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból. Hát, ez nem azért van, mert puccosan hangzik a szó. Igazuk van. Amikor már nem vagy boldog, nem vagy elégedett, akkor változtatnod kell. És az lehet az elején fájdalmas lesz, idegőrlő vagy időigényes. Ez mind a komfortzónának az átlépésé miatt van. De minden kezdet nehéz. Utána lehet csak fellélegezni.

„Szép dolog a reménység, nemes a küzdés, de a végén úgyis csak a balvégzet dönt.”

„A remény hal meg utoljára”. Nem vagyok idős, se tapasztalt, de túlzottan sokszor hallottam már életemben ezt a mondatot. Az ember folyamatosan reménykedik, néha tudatosan, néha tudat alatt. Hiszen az élet egy burkolt reménykedés. A balvégzet lehet a félkövér betűtípussal írt halál. De lehet egy pofon az élettől is. Az első sajnos, mindenkivel megfog történni. A másodiknál viszont, rengeteg választási lehetőség van. Szerintem, ha az ember, kap egy pofont az élettől, üssön vissza. Legyen benne apai-anyai. Az se szégyen, ha többször kell nekirugaszkodni. Ha elég kitartó az ember, a megérdemelt siker előbb vagy utóbb, befog következni.

Stephen King - Tortúra regénye nem az a könnyed olvasmány, melyet egy napsütötte napon, napozás közben ajánlott olvasni. Egyértelműen erős lelki világgal rendelkező embereknek ajánlom. De ettől függetlenül, ebben a regényben, nem csak a fordulatokkal teli cselekmény szál elképesztő. Hanem az a rengeteg kérdés, melyen elgondolkodunk közben, válaszokat keresve. Nem biztos, hogy találunk. De az olvasó ezzel színesítheti Paul Sheldon, a sikeríró tragikus autóbalesetének és Annie Wilkes, a megmentő történetét. A rengeteg csavart, fortélyt és meglepetést tartalmazó regényben, minden megvan. Az olvasónak csak idegzet kell hozzá és egy hatalmas képzelőerő.

„Egy idő múltán minden ház tükrözi lakói személyiségét.”

Nagyon jó olvasást kívánok a regényhez, vagy ahhoz, amit éppen most olvastok! Csatlakozzatok bátran Facebook csoportunkhoz, mindenkit sok szeretettel várunk! :)

take_easy