John Fowles – A lepkegyűjtő

 

„Mikor nincs pénze az embernek, mindig azt képzeli, minden megváltozik, ha egyszer hozzájut.”

A pénz nem boldogít. Hányszor hallottuk már ezt? Sokszor, ugye? Azért legyünk egy kicsit őszinték, amikor megérkezik, a húszezer értékű könyves csomagod a Libritől, akkor hirtelen, az lesz a legnagyobb problémád, hogy mikor lesz időd elolvasni azt a sok könyvet. Csak hát, az ember nem teheti meg, hogy folyton rendelget. Úgyhogy, én úgy gondolom, a pénz azért boldogít. Ha csak egy órára is, de boldogít. Az pedig, hogy a pénz, mit kezd a szerelemmel és az érzésekkel, már egy teljesen másik dolog.

 

„Arra gondoltam, milyen boldog voltam, hogy olyan érzésben volt részem néhány hétig, amihez fogható sem ezelőtt, sem ezután nem juthat nekem soha.”

 

Valamiért, amikor azt mondjuk, hogy „majd kicsattanok az örömtől”, szinte mindenki arra asszociál, hogy szerelmesek vagyunk. De miért? Nem csak az az egy érzés létezik. Nem akörül forog a világ. Na jó, ezt még én sem hittem el. A szerelemnek akkora befolyása van, ami egy bármilyen vezetőnek, soha sem lesz. Mint kezdő író, én is sokat jelenítem meg ezt az érzést, de nem éreztem még soha sem. Én attól is boldog tudok lenni, amikor elértem valamit, és akkor hol van a szerelem? Akkor tökmindegy, hogy van-e vagy sem, mert saját erőmből szereztem, saját akaratomból és kitartásomból. Biztos, hogy boldogabb lettem volna, hogyha utána a párommal tudtam volna ünnepelni, ezt nem érdemes tagadnom. De azért, a folyamatba, nem mindig kell egy társ, egy partner, aki végig segít. Egyedül is, mindenki nagyon erős!

 

„Minél többet gondolkoztam, annál sötétebbnek láttam mindent.”

 

A túlgondolás. Amikor annyira belegabalyodsz egy történetbe, hogy már a szomszéd kutyáját is gyanúsítod, olyan dolgokkal, melyet nem képes megcsinálni. Amikor hirtelen mindenki ismer mindenkit, mindenki unatkozik és mindenki mindenre képes. Én is az az ember vagyok, aki este az oldalára fordulva az ágyban, túlgondolja életének, minden egyes rossz cselekedetét. Sokszor próbálom leállítani magamat, hiszen a múlt az a múlt, nincs értelme rajta rágódni, mégsem tudom megállni. Gondolom, ezzel nem csak én vagyok így. A sötétség jelen esetben sok mindent jelenthet. Nálam sokszor van úgy, hogy így alszom el. Mások pedig csak realizálnak olyan dolgokat, amelyek sokkal rosszabbá teszik a helyzetet.

Habár, John Fowles – A lepkegyűjtő regénye, nem pont ezekre a témákra koncentrál a legjobban, mégis megjelennek benne. Hiszen Miranda, a főszereplő nő, elkeseredésében és kétségbeesésében, már nem tud mást tenni, inkább csak gondolkodik és visszaemlékezik. És hogy minek köszönhetően elkeseredett? Ferdinand, a regény másik főszereplője, egy kifejezetten érdekes fazon. Imádja gyűjteni a lepkéket. Gyűjteményét folyamatosan bővíti, újabb darabokkal. Csak aztán úgy dönt, hogy a legújabb darabja Miranda lesz, így a semmit sem sejtő nőt, elrabolja. A történet egyszerre mély, fordulatokkal teli és elgondolkodtató. Ki tud kapcsolni mellette az ember, annyira beleéli magát. Meglepően mutatja be egymáshoz való viszonyulásukat, melyet mindenki megtud érteni. Végül is, kinek lenne kedve, egy gyűjtemény újabb darabjának lenni?

 

„Mint testnek a víz, olyan a léleknek a cél.”

Nagyon jó olvasást kívánok mindenkinek! További tartalmakért kövessétek Facebook oldalunkat és Instagram oldalunkat!

take_easy