“A legjobb barátnő feladata egyértelműen az, hogy velünk utáljon vadidegen lányokat, akik a boldogságunk útjába állhatnak.”
Hamarosan elérkezik a nyár, amit minden kamasz vár már szeptember elseje óta. Nyáron szabadok vagyunk, nem kell tanulni és bármikor összejárhatunk a barátainkkal, csak egy időpontot kell megbeszélni. Ez a fesztiválozás időszaka is. Amikor rengeteg ember egy célból kifolyólag megy el sátrazni a Voltra, a Strand fesztiválra, a Balaton Soundra, a Leszre, vagy éppen a Szigetre.
Egy a sok közül a Bábel feszt is, ami bár fikció, mégis többet ad, olyan, mintha jelen lennél egy hasonló eseményen. Leiner Laura 2013- ban kiadott könyvében egy tökéletes tinédzser kori nyári élménysorozatot mutat be.
“Kettőnk között semmilyen kémia sincs, egy periódusos rendszer választ el minket.”
“Ha valakit keresel, úgysem találod meg. Ha valakivel nem akarsz összefutni, biztosan szembejön és észre is vesz.”
Ezt a kötetet az összes tininek a kezébe ajánlom, azoknak is, akik voltak már fesztiválozni, mert ők így át tudják élni újból, és azoknak is, akiknek még nem volt alkalmuk ilyenen résztvenni, mert ők megtudják élni a hangulatot, amit Laura ennyire jól át tud adni az olvasónak.
Az ajánló végére még egy idézet:
“A klasszikus romantikus irodalomból ismert udvarias magatartás ma már nem csak fikció, hanem egyenesen sci-fi. A srácok bunkók, a lányok meg odavannak értük.”
Indosselo
Megjegyzések
Megjegyzés küldése